"Mi az élet? Szentjánosbogár csillogása az éjszakában. Bölény lehelete télnek idején. Olyan, mint a füvön átsuhanó halvány árnyék, amely belevész az alkonyatba." /Varjúláb/

Vérbefagyva és megkötözve találtak rá Herb Clutterre, feleségére és két kamaszkorú gyermekükre kansasi birtokukon, 1959. november 15-én. A család tagjai békésen tengették napjaikat - egyetlen ellenségük sem volt és a környéken a becsületesség mintaképeiként emlegették őket. A haláluk oka az arcukba közvetlen közelről leadott shotgun-lövedékek voltak. A telefonvezetékeket elvágták, semmit nem loptak el a lakásból és nem maradt tanúja az esetnek. Nem volt nehéz bejutniuk az elkövetőknek, mivel azon a környéken az emberek bíztak egymásban és tárva-nyitva hagyták az ajtókat. De az eset után mindenkinek gondja volt rá, hogy ilyesmi ne történjen meg még egyszer.

Az áldozatok: Herb Clutter, felesége, Bonnie és gyermekeik: Nancy és Kenyon

Capote szinte szó szerint belebotlott a fenti esetet taglaló újságcikkbe, és rohant, hogy utánajárjon az eseményeknek a gyilkosságokhoz akár csak halvány szállal is köthető személyek interjúi, tanúvallomásai segítségével. Az eredmény pedig a Hidegvérrel lett, ami meghozta a második hírnevet az írónak és amit a modernkori true crime-regények (azaz a valódi gyilkosokról szóló dokumentumregények) number one-jának tekintenek.

Ha eddig követtétek a direkt ilyen regényekről szóló cikksorozatot, akkor előre tudhatjátok, hogy egy gyilkosság biztosan fog történni és nem nagy spoilerezésről vall tanúbizonyságot, ha elárulom, kik az áldozatok és kik a gyilkosok - mivel ezekről az információkról általában maga az író is elég hamar fellebbenti a fátylat. A Hidegvérrel is tele van olyan apró információkkal, melyek előre kacsintanak az olvasónak: ez a történet bizony egy család erőszakos haláláról fog szólni, vagy most figyelj, az áldozatok utolsó napjának történéseit olvashatod.

Egy modernkori embernek pedig már eleve fel van vértezve a lelke ahhoz, hogy ne rettenjen meg a gyilkosság körülményeitől, vagy a brutalitástól. Éppen ezért Capote a vérben megmerevedett holttestek helyett inkább az elkövetők lelki világára helyezte a hangsúlyt, mellyel elérte, hogy Perry-t és a Dicket, a gyilkosokat inkább sajnáljuk, minthogy szembeköpjük.

Perry Smith és az író, Capote

Merthogy ők is emberek voltak. Perry több tucat dalt el tudott énekelni és játszani bármilyen hangszeren, ami csak a keze ügyébe került, legyen az szájharmónika, vagy gitár. Mindig is sajnálta, hogy nem volt lehetősége továbbtanulni, mivel gyönyörűen tudott rajzolni, csakhogy elvált szülei, gyermekkori traumái és a nyomorult lábai miatt szinte önhibáján kívül, véletlenül sodródott a "bűn útjára" (közhely, de igaz). Dick meg egy szerencsétlen, önmagát kereső pasas, aki folyamatosan azt kérdi az aktuális csajától, hogy "jó, bébi?, miközben szexelnek.

Az olvasó nem tudja őket gyűlölni, mivel Capote sokkal többet nyújtott a részletesen leírt, bár néhol kiszínezett történethez képest. Kezdek afelé hajlani, hogy jobban kedvelem őket, mint a pedáns Clutter-családot.

Az elkövetők: Perry Smith és Richard "Dick" Hickock

(8/10, Európa)

(kép: deviantart)

Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes.

Elolvasom »

(kép: Flickr)

A Szonyecska egy női sors szívet melengető és szívbemarkoló története, szovjet is, orosz is. Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtároslány egyetlen feltűnő tulajdonsága, hogy kislány korától kezdve elszántan, szenvedélyesen, mámorosan olvassa a nagy orosz irodalmat. Igazi élete az irodalom valóságában zajlik, Anna Karenyina szerelmi bánatát legalább olyan mélyen képes átélni, mint a való életben a saját nővére fájdalmát. Regénybe illő módon találja meg élete párját is, akiért hajlandó visszajönni az irodalom színes mezejéről a szürke, nyomorúságos valóságba, s regénybe illő az is, ahogyan csalatkoznia kell...

Elolvasom »

Tombol a horrorizáló-láz. Mit értek alatta? Olyan könyveket vagy filmeket, melyeket feldolgozva sokkal félelmetesebb és egyedibb látásmódúak, lesznek mint eredetileg. Persze ebbe a kategóriába nem sorolom az összes feldolgozást, csak az olyanokat, mint a márciusban megjelenő Burton-féle Alice Csodaországbant, vagy a korábban is említett American McGee's Alice-t.

Egyszerűen imádom az ilyen műveket. Egyedi stílus, groteszk látásmód és a hangulathoz illő rajzok jellemzi mindegyiket. Így akadtam rá teljesen véletlenül a könyvtárban Edgar Allan Poe és Gris Grimly könyvére, a Rémtörténetekre.

Elolvasom »

(flickr)

A Hollókirály kétségkívül a legjobb fantasztikus regény az elmúlt hetven év terméséből. Szellemes, megindító, ijesztő, túlvilági, valóságos és varázslatos, utazás a fény és árnyék birodalmába – nemcsak a szavak elegáns és pontos használata miatt öröm olvasni, amiket Ms Clarke oly bölcsen és veszélyesen vet be, mint annak idején Wellington a seregeit, hanem a történet elsöprő lendülete miatt is. Ez a történet olyan tekervényes és szédületes, mint a régi londoni utcák vagy a sötét angol erdők. Hatalmas kötet, telis-tele szerethető emberekkel, döbbenetes eseményekkel és visszatérésre ösztökélő helyszínekkel. Olvasása az első betűtől az utolsóig tökéletes élvezetet nyújt. Miután becsuktam a 800 oldalas Hollókirályt, csak azt sajnáltam, hogy nem folytatódik további 800 oldalon keresztül.

/Neil Gaiman/

Elolvasom »

A bűvészek a múlt századforduló Londonjának legnagyobb sztárjai. Két fiatal varázsló van feljövőben. A feltűnő és kifinomult Robert Angier a közönség kedvence. A kissé bárdolatlan, egyszerű Alfred Borden viszont igazi géniusz, de hiányzik belőle az a képesség, hogy lebilincselje nézőközönségét. Eleinte barátsággal és tisztelettel viseltetnek egymás iránt, de mikor a nagy mutatványuk rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak. Ettől kezdve legfőbb vágyuk, hogy legyőzzék a másikat. Minden trükk és minden fellépés egyre fokozza a gyilkos versenyt közöttük.

Korábban már ajánlottam a Tökéletes trükk című könyvet. Igazából a történethez azok után, hogy megnéztem a műből készített filmet sem tudok hozzátenni, de azt ajánlom, hogy akit érdekel a film, először a könyvet olvassa el.

Többször is meg kell nézni/el kell olvasni, hogy megértsük az összes titkot. Jó színészi játék, híres szívészek, bár David Bowie-t nem ismertem fel. De sokszor oda kellett figyelni, melyik idősíkban játszódik épp a történet, jó volt.

Azt a filmet, amiben Christian Bale szerepelt, pedig imádom. Egyszerűen halál jó a pasi a Batmantől kezdve a Közellenségekig. Hogy az Amerikai psychot ne is mondjam :)

Film adatai:

- Megjelenés: 2006
- Időtartam: 130 perc
- Angol-amerikai filmdráma
- Rendező: Christopher Nolan
- Főszereplők: Hugh Jackman (Robert Angier), Christian Bale (Alfred Borden), Michael Caine (Cutter), Piper Perabo (Julia Angier), Scarlett Johansson (Olivia Wenscombe)

"Két évvel azután, hogy megöltem Blyth-t, meggyilkoltam Pault, az öcsémet - de egészen más és jóval alapvetőbb okokból, mint amiért Blyth-t eltettem láb alól -, egy évvel később pedig kinyírtam az unokahúgomat, Esmereldát, többé-kevésbé egy hirtelen ötlettől vezérelve. Eddig ennyi. Három. Már évek óta nem öltem meg senkit, és nem is tervezem soha többé. Akkoriban éppen ilyen korszakomat éltem."

Az apjával egy skót falucska mellett egyedül élő 16 éves Frank története bombaként robbant be a nyolcvanas évek brit irodalmi életébe. Egyes kritikusok kegyetlensége és naturális ábrázolásmódja miatt támadták A Darázsgyárat, mások az egekig magasztalták, és szerzőjében egy kivételes fantáziával, lenyűgöző stílusérzékkel megáldott új tehetséget láttak.
Iain Banks első regénye azóta is megosztja az olvasókat, de ennek ellenére a tekintélyes angol napilap, a The Independent szavazásán A Darázsgyárat a huszadik század 100 legjobb regénye közé választották.

"A kortárs irodalom egyik legkarakteresebb, legerőteljesebb és legmeghatározóbb képviselője." /Time Out/

"Egy nagy rakás szemét!" /The London Times/

Habár ez még egy régebbi olvasás volt, emlékszem, többször is újra kellett olvasnom ahhoz, hogy mind jobban kitisztuljanak a dolgok amiket Banks, az amúgy neves sci-fi író lejegyzett (zárójelben megjegyzem, még most sem tökéletesen tiszta minden, így biztos, hogy még kézbe fogom venni a művet.)

Középpontjában Frank áll (mint a fenti fülszöveg is mutatja), a serdülő fiú, akinek igazi származását apja hosszú idők óta titkol a környékbeliek előtt. Egy, a kiskorában történet eset miatt (nemi szervét leharapta a család kutyája) kénytelen ülve pisilni; néha be szokott rúgni a barátjával, a törpével és megesik, hogy egy-két robbantást is végrehajt a településtől elszigetelt telkükön.

A fiú egyfajta szimbiózisban él az őt körülvevő természettel: a vadon erejét fordítja saját hasznára, és a környéken lakó állatok tetemeinek feláldozásával hódol sajátos vallásának - ebből kifolyólag olyan, mint az ókori jósasszonyok: a természet rezdüléseiben próbál meg valamilyen előrejelzést felfedezni. Ezért is építette meg a címadó Darázsgyárat.

Banks regényét legelőször nem tudtam lerakni, olyan jó stílusban van megírva az egész. Az emlékek felidézése mellett, melyekből megtudhatjuk, mi vezetett a fiú családjának jelenlegi állapotához, illetve a 'jelenben' Frank bátyjának, Eriknek a szökését is végigizgulhatjuk. A bátyról érdemes tudni, hogy őrült: fel szokta gyújtani a kutyákat és megeszi őket, ha úgy adódik.

Egy "hibája" van a regénynek: olyan gusztustalan részeket lehet benne találni, amik eléggé megrendítőek lehetnek: gondolok például a fentieken túl az emberi agyban lepetéző legyekre. Ezért csak az erősebb idegzetűeknek ajánlom, de azoknak aztán igazán!

Fantasztikus!

Hasonló cikkek:

- A vámpír (szimbolikus biográfia)
- Holdpark
- Történetek az álom színteréről

Könyv adatai:

- Kiadó: Agave Könyvek Kiadó Kft.
- Oldalszám: 190
- Borító: cérnafűzött, keménytáblás
- ISBN: 9789637118500
- Megjelenés: 2006

Megveszem

A Pentagon kísérleti alanyokat keres az új hibernációs programjához. Azt tervezik, hogy a katonákat lefagyasztják, és csak akkor olvasztják ki őket, amikor szükség van rájuk. A választás a mihaszna Bauers közlegényre és a prosti Ritára esik, aki a büntetés elengedése fejében vállalja, hogy egy évre hidegre tegyék. Ám a titkos programot irányító tisztet letartóztatják, a kísérleti alanyokról pedig megfeledkeznek. Csak 2505-ben ébrednek fel. A világ nagyot változott. Az intelligens emberek kihaltak, és az a furcsa helyzet állt elő, hogy az új világban, ahol szinte csak hülyék élnek, Joe és Rita a legokosabb.

Már sok katasztrófafilmet láthattunk arról, mi is történik az emberiséggel x év múlva: földrengés/árvíz/gyilkos vírus/óriás bogarak stb. fognak minket elpusztítani. De ez -az általam látott- első olyan film, ami a változásokat a társadalom szempontjából írja le. És az a gond, hogy az alábbi a jövőkép igencsak reális.

A hülyék paradicsoma az emberiség jövőjének egy igen kényes, lehetséges pontjára tapintott rá. Hiszen mi is fog történni a jövőben, ha az értelmiségi párok sokkal kevesebb gyereket nemzenek, mint a tanulatlan bunkók - akik egy rágcsáló gyorsaságával vetik el 'magjukat'? Valószínűleg a világ IQ-szintje folyamatosan fog csökkenni. Hogy a következményeket ne is említsem. Kultúra nuku, a legviccesebb TV-műsor (ami az üdítőitallal karöltve már rég alapcikknek fog számítani az emberek körében) főszereplője mindig a golyóira esik - hát milyen mókás már!

A rendező, Mike Judge egy 'fekete-humorú-szemüveg' segítségével alakította meg a filmet, ami által tényleg elgondolkozhatnának az emberek (köztük egyes döntéseket meghatározó politikusok is), tényleg a megfelelő mederbe halad a világ? Ha viccesnek nem is, komolytalannak lehet nézni a történet folyását és egyes színészek játékát.

Tényleg ez fog minket várni 2505-ben? Lehetséges, ha nem teszünk ellene valamit.

Film adatai:

- Megjelenés: 2006
- Időtartam: 84 perc
- Amerikai kalandfilm?
- Rendező: Mike Judge
- Főszereplők: Luke Wilson (Joe Bauers), Maya Rudolph (Rita), Dax Shepard (Frito), Terry Crews (Camacho), Sonny Castillo (Ügyész)

Mese felnőtteknek. Alice sötét története. Az ijesztő valóság a fantáziával vegyítve.
Nagyjából így tudnám röviden jellemezni a Faun Labirintusa című filmet, ami egy kislányról szól, aki a mesék világába próbál elmenekülni az őt körülvevő háborús helyzetből. Két szálon fut a cselekmény: az 1944-es Spanyolországban, ahol a hegyekben megbújó gerillák folyamatosan támadják Franco seregét; ezzel szemben van a kitalált (?) világ, ahol Faun és a tündérek próbák sora elé állítják a főszereplőt, Oféliát.

Del Toro filmje igazán egyedi - értem alatta a forgatókönyvet, a szereplőket, a vezérfonalat; nem hiába kapott 3 Oscar-díjat az alkotás, illetve sok egyéb elismerést. És bár azt hittem, hogy sokkal ijesztőbb lesz az egész (nem hallottam a történetet, de csak a szemes-szörnyes képeket láttam), elég jó volt így is; volt benne izgalom, történet, minden, ami egy jó filmhez kell. Ráadásul jól esett nekem, hogy végre nem a felkapott hollywoodi sztárocskák játszottak benne, hanem ismeretlen, de hiteles arcok.

Az viszont feltűnt, hogy alig voltak színek benne: csak a vér vöröse illetve az utolsó jelenet volt tarkább - lehet, hogy ezzel akarták hangsúlyozni az igazi világ pusztaságát. Még most sem tudom eldönteni, hogy az egész fantáziavilág csak a lány képzeletében élt, vagy a filmben a "valóságot" mutatták be? (lehet, hogy Ofélia a saját vigasztalására találta ki az egészet)

Aki már látta, annak meglepetést tartogatok (ld. lenti képek), aki pedig még nem nézte meg, annak ajánlom: az m1-en ma este (23.35-től) játsszák!

(megjegyzés: Del Toro Pinokkiós meséje 2011-re várható -mint korábban is írtam-, én ezek után alig várom!)

Linkek:

- A film hivatalos honlapja (angol)
- A Pánról (Faunról) (wikipedia)
- A film trailerje (youtube, angol)

Film adatai:

- Megjelenés: 2006
- Időtartam: 112 perc
- Mexikói-spanyol-amerikai fantasztikus thriller
- Rendező: Guillermo Del Toro
- Főszereplők: Ivana Baquero (Ofelia), Ariadna Gil (Carmen), Sergi Lopez (Vidal kapitány), Doug Jones (Faun), Maribel Verdú (Mercedes)

  Mit csinálnál, ha egy reggel, felébredve, dolgaidat elvégezve, az egyik szobában egyszer csak találnál egy női holttestet? Hívnád a rendőrséget? Felébresztenéd a többi lakót? Esetleg eltüntetnéd a nyomokat??

Erről szól Agatha Christie Holttest a könyvtárszobában című könyve.  Az először felderíthetetlennek tűnő halálesettel kapcsolatban természetesen nem véletlenek az összefüggések, és nem halt meg ok nélkül a megtalált szőke nő - a fent említett kérdésekre próbál választ találni a rendőrséggel kart öltve Miss Marple is, barátnője kérésére.

És természetesen (első olvasásra) most sem tudjuk kitalálni, ki az elkövető, és milyen titkok vannak a háttérben. Ez a soha-meg-nem-unható Christie-nek köszönhető. Jó könyv, szabaidő eltöltésére tökéletes (azért csak erre és nem a kombinálásokra, mert úgy sem találja ki senki, ki kinek az ellensége, szeretője, ilyenek - magamból kiindulva mondom, pedig van már egy kis tapasztalatom Christie-könyvekben). 

És bár én nem ilyen szép kötet formájában olvastam (a régebbi kötetet találtam meg), azért láthatóan sokat olvasták a könyvet előttem.

Ajánlom mindenkinek; krimire fel! 

Könyv adatai:

- Kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.
- Oldalszám: 224
- Borító: cérnafűzött, keménytáblás
- ISBN: 9789630781763
- Megjelenés: 2006

Megveszem

Az ázsiai filmek nem állnak hozzám közel. Így is csak jó ajánlások révén néztem meg az Idő című filmet - és jó, hogy megtettem! Bár nem, vagyis csak alig tudtam megkülönböztetni a női szereplőket, nagyon élveztem a drámát.

A történet: egy őrülten féltékeny nő két év után otthagyja a pasiját, aki bánkódik utána egy ideig, majd megismerkedik egy kávézóban a felszolgálóval (a régi barátnője az, csak új arccal). De ez a kapcsolat sem lesz felhőtlen: a férfinak a régi barátnő hiányzik, ezért az új arccal rendelkező csaj a régi énjét szeretné visszakapni. Satöbbi, bonyodalom, többet nem árulok el.

Nagyon mély benyomással volt rám ez a film - ilyen még nem történt velem. A szereplők hitelesen, a történet kissé depresszív, a rendező nagyon jól tette a dolgát.

Pár kérdés merült fel bennem: a csaj miért feltétlenül a plasztikai sebészet eszközeihez nyúlt? Miért nem a hajfestést választotta? Mellesleg aki az arcát szabatja át, az még a testéről egyértelműen felismerhető -  a járásáról, hanglejtéséről, stb. A sebész pedig miért operálta meg olyan sokszor a pácienseit??

És miért hiszik azt az emberek, hogy ha a kés alá fekszenek, jobbak is lesznek valamivel??

Kötelező mindenkinek, aki bírja az elborultabb alkotásokat is!

Film adatai:

- Megjelenés: 2006
- Időtartam: 97 perc
- Japán - dél-koreai filmdráma
- Rendező: Kim Ki-duk
- Főszereplők: Ji-Yeon Park (Seh-hee), Jung-woo Ha (Ji-woo), Hyeon-a Seong (See-hee), Yeong-hwa Seo

  Nemrég ajánlottam is a filmet (olvasd), ezért megpróbálom összeszedni széthullott gondolataimat. A királynő (Golden Globe, Oscar-jelölt, bla-bla) film dráma. Ez egy csöppet már eltávolított attól az elhatározástól, hogy meg kell néznem, mert ez egy Híres mű. És megnéztem. És megbántam.

Vannak a jó drámák és vannak a rosszak. Mint ez. Úgy éreztem magam, mintha egy rossz történelemórán ülnék, ahol rám, a diákra kényszerítették a film nézését. Cselekmény szinte csak annyi volt, hogy meghalt Diana hercegnő (aki most nagyon 'divatos', ld. dianás kiállítás, dianás címlapok, dianás cukor -haha-).

Bár a királynő életéről szól, csak annyit tudunk meg róla, hogy rideg, lenéző és jobban sajnálja az egyik szarvas halálát, mint Dianáét (egy jó tanács: még ha nem is bírod a bigét, de híres vagy, akkor inkább maradj otthon és 'tanúsíts megbánást', mint hogy elmenj nyaralni egyet a branccsal). Ja, és mintha mindenkivel kapcsolatban úgy viselkedik, mintha egy elefántcsonttoronyban csücsülne - és erre nem indok az, hogy a pozíciójáért feladta az álmait.

Bár a főszereplő, Helen Mirren nagyon hasonlít Erzsébetre, számomra nem volt valami kiemelkedő a szereplése. És nem is tudom igazán, miért kapott ezért Oscar-díjat. Ezúton is elnézést mindenkitől, akinek tetszett a film.

Linkek:

- A film hivatalos honlapja (angol)
- Történet a magyar wikipediában

Film adatai:

- Megjelenés: 2006
- Időtartam: 97 perc
- Angol-francia-olasz életrajzi dráma
- Rendező: Stephen Frears
- Főszereplők: Helen Mirren (II. Erzsébet királynő), Michael Sheen (Tony Blair), James Cromwell (Fülöp herceg), Sylvia Syms (Erzsébet, a királynő anyja), Paul Barrett (Trevor Rees-Jones)

  A vígjáték kivitelezése egyszerű: vegyél két szépnek mondott színész, egy ötletet, a végefelé bonyolódjanak a szálak, majd a végére dobj be egy könnyfakasztó jelenetet és hepi end.

Az alapgondolat, miszerint egy felnőtt férfi még a szüleivel él, elgondolkodtató. A férfiak két okból lehetnek még a családi házban: 1, ha kényszerből, mert rendbe akarják hozni az életüket, stb. 2, ha annyira kötődnek a szülőkhöz (főleg az anyához), hogy nála jobbat nem is találhatnak az egész földkerekségen.

Nem is olyan régen láttam egy dokumentumfilmet az utóbbi típusú férfiakról. Az egyiket az anyja fürdette-etette, a másiknak saját szobája volt, ahova elvonulhatott; és a 'legreménytelibb' a harmadik volt, aki feleséget talált, gyereke született, de végül mégis visszaköltözött a szülői házba.

A történet elsőre nem látszik túl bonyolultnak, viszont a fordulatig még sok egyéb információt is megtudunk a főszereplőkről. A filmet valószínűleg be akarták előre biztosítani azzal, hogy híres színészeket láthatunk benne: mint Sarah Jessica Parker (Szex és New York, illetve a férfiak szerint az egyike a legrondább nőknek), Matthew McConaughey (Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt, nők bomolnak érte), illetve az Oscar-díjas Kathy Bates - egyedül az ő játéka hiteles. Úgy látszik, McConaughey-ba már szabály beleszeretni.

De miért csak ilyen vígjátékokban képes szerepelni Matthew??

Vannak benne jó és idióta részek (minden állattal kapcsolatos rész idióta; amikor néztem ezeket, nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek). Azt vettem észre, hogy Sarah J. P-nek van egyfajta jellegzetes gesztikulálása, amikor kimagyarázza magát - heves kézmozdulatok, kiabálós-sírós hangvétel, bűnbánó szemek. De mindig ugyanaz.

A történetet már-már irreálisan túlbonyolították, nem csoda, hogy a filmkritikus Richard Roeper megjegyezte: "teljesen hihetetlen".

A film jól követhető, de úgy kell viszonyulni hozzá, mint a szórakoztatás egyik eszközéhez. Nem lehet tanulságot találni benne, és nem is érdemes keresni.

Érdekességek:

-  A film költségvetése 50 millió $, míg több, mint 128 millió $-t hozott a konyhára.
-  Az alapötletet a 2001-es francia filmtől, a Tanguy-tól kölcsönözték (ezek után felmerül a kérdés, hogy létezik manapság egyedi film?)
- A vígjáték nagyon széles skálán osztotta meg a kritikusait - a Rotten Tomatoes-tól 26%-ot kapott.

Link:

- A film hivatalos oldala (angol)

Film adatai:

- Megjelenés: 2006
- Időtartam: 97 perc
- Amerikai romantikus vígjáték
- Rendező: Tom Dey
- Főszereplők: Sarah Jessica Parker (Paula), Matthew McConaughey (Tripp), Adam Alexi-Malle (Mr. Axelrod), Kathy Bates (Sue), Terry Bradshaw (Al)