"Nem az számít, hogy milyen ember volt az apám,
csak az, hogy én milyenre emlékszem." (Anne Sexton)

Lehet jóképű, udvarias és illatos, ha hazamegy és kijön belőle a rohadék. Vagy egyszerűen csak szarik a gyerekére. Az alábbi, szigorúan szubjektív módon rendezett toplistában a legszemetebb apákkal találkozhattok, az aljasságuk mértékének megfelelően sorrendbe állítva. (Erős spoilerveszély!)

5. Bunny Munro (Nick Cave: Bunny Munro halála)

Csak a szex, a szex és a szex jár állandóan Bunny fejében. Hogy milyen lehet az utcán sétáló csajok puncija, hogy lehetne őket legkönnyebben megdugni. Az meg kit érdekel, hogy otthon feleség és gyerek várja. Az utazóügynök elméjében ilyen csak akkor realizálódik, ha az asszony felakasztja magát és a rá maradó gyerek jelenléte csak lassítja a szex beteljesülését.

De van, hogy a kis Bunny okosabb, mint a saját apja. Felelősségteljesebb és többet törődik a másikkal, mint az ővele - a szerepek felcserélődnek, a kis Bunny egy ilyen apa mellett pedig többet már nem lehet a Teletubbit néző, gondtalan gyerekkor részese - fel kell nőni, kisember, nincs más választás.

4.  John G. Robison (Augusten Burroughs: Farkas az asztalnál)

Bár a lista szerint Burroughs apja csak negyedik, a memoár simán elvinné a legnyomasztóbb aparegény díját, ha létezne olyan. Eleinte Robison olyan, mint a ház szelleme: bár a többiek tudják, hogy jelen van és létezik, a család életében nem igazán vesz részt. Ahogy cseperedik a fiú, úgy szeretne közeledni az apjához, úgy szeretne a nyomában járni, beszélgetni és játszani vele, utánozni, mint egy kíváncsi és aktív kisgyerekhez illik. De Robison vagy tudomást sem vett róla, vagy elutasítóan viselkedett vele. Idővel betekintést nyerünk a szellem viselkedésébe, meglátjuk visszataszító külsejét, de sosem értjük meg, miért lökte el magától a csimpaszkodni vágyó fiát, miért simogatta és dícsérte meg a kutyát a kissrác szeme láttára, miért éheztette és hagyta a szarba fulladni fiának egyetlen és hőn imádott tengerimalacát.

3. Edgar Kenzie (Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt)

Edgar Kenzie volt a Hős, akit imádtak és szerettek. A szerény tűzoltó, a veszélybe került emberek megmentője, a becsületesség mintaképe. Nem csoda ha több újság is a címlapon hozta le azt a fotót, amin két kisgyerekkel a hóna alatt ereszkedik le egy lepedőkből összecsomózott kötélen, miközben a többi tűzoltó tehetetlenül nézi.

Fia, Patrick képtelen szabadulni apja emlékétől, hiszen a megbízója rendre felemlegeti, mekkora arc volt az öreg és mennyire élvezte talpnyalását. Csakhogy a Hős igazából goromba és a családját semmibe vevő, szemét alak volt. Olyan, aki bármilyen eszközt bevetett annak érdekében, hogy világában minden olajozottan működjön és mindenki pontosan tegye a dolgát. "Azt tehette velem, amihez éppen a kibaszott kedve támadt."

Hogy agresszivitása a munkájából, az összeégett tetemek látványából és az állandó stresszből adódott, sosem derült ki és emiatt Partick képtelen megbocsátani. A Hős lángoktól való rettegése odáig fajult, hogy komplett tűzoltó-felszerelést tartott a lakásban. Amikor pedig gyermekei egy baleset folytán majdnem leégették a fél konyhát, forró vasalót nyomott fia hasára, hogy sose felejtse el, milyen érzés.

"Talán ez a szeretet. Addig gyűjtjük a sebeket, míg az egyik fél azt nem mondja, hogy elég."

2. id. Henry Chinaski (Charles Bukowski: A kezdő)

"Apám nem szerette az embereket. Engem se szeretett. - Akkor jó egy gyerek, ha csak látják, de nem hallják - mondta nekem mindig." A kis Henry apja senkit ki nem állhatott és őt sem bírta senki. Tipikus szarrágó volt, bárkibe és bármibe belekötött csak azért, mert és ha csak tehette, megkeserítette környezete és főleg a családja életét. De mit várjon az ember egy olyan férfitől akinek már a testvérei is, az elmondása szerint, alkoholisták és semmirekellők voltak. Épp ezért kell a gyereket szigorúan nevelni, csukva tartani a száját és rendszabályozni, amikor csak szükség lehet rá. Ha elő kell venni a borotvaszíjat, hát elő kell venni - és addig kell ütni vele a fiút, amíg félájult nem lesz.

Hogy a gyerek semmi szeretetet nem kap, az kit érdekel. Amúgy se törődnek a környéken egyik kölyökkel sem, mégis felnőnek. Törekedjünk arra, hogy minél magasabbra kerüljünk a ranglétrán, furakodjunk be a gazdagok közé és tekintsük magunkat magasabb rendűnek - annak ellenére, hogy ez csak egy vágyálom marad.

1. Joe St. George / Tom Mahout (Stephen King: Dolores / Bilincsben)

Bár különböző személyeket állít a középpontjába a Dolores és a Bilincsben, a két regény szinte kiegészítik egymást, mivel mindkettő egy apa molesztálását írja le. De míg a Doloresben az anya elbeszélésén keresztül tudjuk meg, mire próbálta rávenni az iszákos Joe a tizenöt éves lányát, addig a másik regényben a felnőtt nő visszaemlékezése által nyerünk teljes képet a történtekről. Szinte magunk előtt látjuk az apát, aki kislányának rövidke ruháját stírölve veszi rá, hogy üljön az ölébe és nézze meg a kormozott üvegen keresztül a napfogyatkozást - de nehogy félrenézzen, különben lemarad a buliról. A kislány pedig nem érti, mi lehet az a kemény valami, ami a fenekéhez dörzsölődik, miért fogdossa apja és miért liheg egyfolytában.

Tom Mahout viszont megússza - szemben Joe-val, akinek felesége, miután tudomást szerez a puncivizitekről, elhatározza hogy megszabadítja családját a terrorizálótól. Ehhez pedig jó kiindulási alapot nyújt az eldugott és kiszáradt kút no meg az a négy perc, amikor sötétség van az egész környéken.

Tudtad, hogy Japánban létezik olyan szörny amely kitakarítja a fürdőszobát, amíg az emberek alszanak? Hogy a kappát leginkább a csupasz fenekünk mutogatásával lehet előcsalogatni a búvóhelyéről és uborkával tudjuk elfogni? És azt, hogy Ariel, a kis hableány ősei nem is voltak olyan szépek és kedvesek, mint azt a Disney-rajzfilmek alapján gondolhattuk?

Hát most már tudod. Christopher Dell ugyanis -mint már előtte oly' sokan- összegyűjtötte és kötetbe rendezte azokat a szörnyeket, melyek a legbizarrabb fantáziával megáldott elődeink agyából pattantak ki - legyen szó küklopszról, farkasemberről vagy sárkányról, hogy csak néhányat említsek. A könyv feltűnő és pikkelyekkel borított külseje alapján helyesen sejthetjük, hogy egy rendkívül igényes és a maga nemében hiánypótló kötetről van szó, mivel Dell a többi, mitológia lényeket feldolgozó vetélytársával szemben inkább a szörnyeket ábrázoló képzőművészeti alkotásokat helyezte az előtérbe. Így nemcsak a lények sokszínűségéről kapunk komplex képet, hanem betekintést nyerünk a különböző népcsoportok félelmeibe is.

De felmerül a kérdés, hogy mit tud nyújtani egy olyan ismeretterjesztő kötet, amelyik nem merül bele elég részletesen a témába? Mert hiába van tele a különböző szempontok, például a területi elhelyezkedésük szerint csoportosított szörnyekkel, ha néhol csak pár mondatban ismerteti jellegzetességüket. Rémületes perceket feltehetően csak a kiskorúaknak tud szerezni (akiknek remélem, nem kerül a kezükbe a mű, még megállnának tőle a fejlődésben), mivel "attól ma már nemigen tartunk, hogy hazafelé mentünkben ránk ugrik és fölzabál bennünket egy troll". Szórakozást viszont annál inkább - jó nevetni azokon a sete-suta és idétlen külsejű lényeken, amiket a túl sok szabadidővel rendelkező őseink találtak ki.

Ezt az érzést pedig csak tovább fokozza a kötet a nyelvezete, amely a közérthető történelemkönyv és a vicces hangulatú mesélés között ingázik. A legnagyobb erénye azonban az, hogy képes felkelteni az olvasó érdeklődését a téma iránt - a szörnyek csoportosítása megtörtént, Dell pedig egy jó kis túrát szervezett a képzeletbeli állatkertbe. Ha betekintést szeretnél nyerni a világukba, tökéletes választás a könyv, ha pedig többet szeretnél tudni róluk, kénytelen leszel még jobban belemerülni a mocsaras és titokzatos világba.

(8/10, Corvina)

Minden szülő retteg attól a perctől, amikor a gyereke elé áll, és rákérdez, miért csókolóznak a férfiak a tévében, hogy születik a gyerek vagy hová tűnt a nagypapa. Az ilyen pillanatok megoldásában próbálnak segíteni azok a felvilágosító hatásúnak szánt, gyerekeknek írt könyvek, melyek hatalmas botrányt okoztak és melyeket most toplistába rendezve mutatunk be Nektek.

5. Pernilla Stalfelt - Halálkönyv

Örök vadászmezőkre költözött. Elment. Eltávozott. A mennyországban lakik mostantól - szokták mondani a kisgyereknek, ha rákérdez, hova tűnt életéből a szeretett ember. A svéd írónő azonban kendőzetlenül és őszintén írja le könyvében, mi történik azzal, aki meghal. Lehet, hogy a mennybe kerül, vagy hot-dog lesz az eltávozott lelkéből, kísértet, vagy vámpír, "mint például Béla", aki megpróbálta kiszívni egy néni vérét, de pórul járt: ezer szúnyog lepte el hirtelen és az ő vérét szívta ki! Már csak az a kérdés, hogy a furcsa és a néhol morbidba hajló humorral átitatott szövegektől sokkot kap a kiskorú (gondolok itt például az ijesztgetést jó mulatságnak tartó szellemre), vagy felvilágosultabb lesz tőle.

(folytatás)

Hogy születik meg a blogger fejében a kritika? Vajon hogy nézne ki a belejavítgatások nélkül? Mint egy ötödikesé? Sok hibát vét vajon a blogger? Most kiderül.

Mivel fél napon keresztül áramszünet volt nálam, gondoltam egyet és megvalósítottam egy régi ötletem. Írtam egy kritikát kézzel, mivel sokkal személyesebbnek gondolom a gépelésnél. Direkt benne hagytam a hibákat és úgy írtam le a dolgokat, ahogy beugrottak.

Bár látszik, hogy nem a legjobb kritikám ez, mégis vicces volt és úgy gondolom, hogy szívesen olvasnám el a többi blogger kézírásával készített kritikáját. (Ki vállalja be a következőt? :) Mit szóltok az ötlethez?)

Elolvasom »

Régóta érik bennem ennek a bejegyzésnek az ötlete, de csak most szántam rá magam, hogy összefoglaljam, mire érdemes odafigyelnie annak, aki egy kicsit komolyabban szeretne foglalkozni (és itt nem feltétlenül a pénzért íróra gondolok) a könyves bloggerkedéssel, a blogos formában történő kritikák írásával.

Előre leszögezem, hogy én sem vagyok tökéletes. Nem azért írom ezeket le, mert olyan tapasztalt lennék hogy csuhaj, és már végigmentem azon az úton, aminek végpontján csak tökéletes kritikákat lehet kiadni (ilyen talán nem is létezik), hanem rájöttem már egy-két olyan dologra, amit a kezdetek kezdetén senki sem mondott el nekem, pedig fontos lett volna.

Régóta olvasok könyvesblogokat és a lentiekre általuk és a saját tapasztalataim alapján jöttem rá. Ha blogger vagy és olyasmit olvasol, ami nálad jellemző, az csak a véletlen műve lehet. (nem szándékom fikázni senki blogját. Inkább segítő szándék lapul a legnegatívabb kritika mögött is.)

Nem kell szentírásként tekinteni a lenti tanácsokra. Nem is szabad. Csak tanácsokat írok, nem pedig kézikönyvet. Lehet, hogy később, visszaolvasva ezeket, már butaságoknak tűnnek. Akkor majd írok egy jobb és alaposabb bejegyzést :)

Elolvasom »

Stephen King képes (volt) arra, ami sok horrorírónak nem jött össze: feltárta az olvasók legmélyebb, tudatalatti félelmeit, rettegéseik forrását és rengeteg egyedi történettel örvendeztette meg a borzongásra vágyókat.

Klimov kisasszony és Möszjő Wostry, a házi King-szakértők lesöpörték a port az évek során összegyűlt King-regényekről alkotott véleményükről és megneveztek öt plusz egy könyvet, melyek a horror koronázatlan királya tollából származnak és amiket a legijesztőbbnek tartanak. Öt regényben és egy novelláskötetben egyeztek ki és abc-sorrendben írnak róluk.

Próbálták félresöpörni elfogultságukat és tárgyilagosan bemutatni a köteteket, de kétségtelenül érezhető a szubjektivitás és a művek iránti rajongás. Nézzétek el nekik, botor lelkeknek.

(folytatás a könyves.blogon)

Így. Egyszerű, mindenki megjegyzi és sejteti, mi lehet a történet. Brilliáns.

- képekre kattintva megnőnek -

(köszönet érte @maerlyn-nek, via)

Unod a rendetlenséget a polcon levő könyveid között? Ki szeretnéd élni kreativitásodat ott is?

Akkor itt a megoldás a problémádra! A teendőd: fogj egy sornyi ugyanolyan vastagságú és magasságú könyvet, töltsd le és nyomtasd ki a neten található borítókat, színezd ki a gerincénél levő rublikákból azt, amelyiket csak akarod, borítsd be a könyveidet és violá! Kész is! Ötleteket a lenti képekből meríthettek.

Elolvasom »

A könyvjelző kétségtelenül az egyik leghasznosabb találmány. Előnye, hogy nem kell szamárfülezni a lapot ahhoz, hogy megjegyezzük, hol tartunk épp az aktuális olvasmányban. Hátránya viszont az, hogy könnyen el tudjuk veszteni, ebből kifolyólag kénytelen vagyunk előbb-utóbb szamárfülezni a lapot.

Ezt a problémát próbálta meg orvosolni egy ötletes designer,  Igor “Rogix” Udushlivy, aki a könyvborító és könyvjelző összeolvasztásából egy nagyon jópofa dolgot hozott létre - a képeken látjátok is.

Ti használnátok?

(további könyvjelzőkért: forrás - köszönet G. A-nak, hogy felhívta rá a figyelmem!)

Hasonló cikkek:

- Hogyan írj fülszöveget?
- Művészet vagy könyvgyalázás?
- Milyen az igazi könyv illata?

(kép: flickr)

40 darab, 2009-ben vagy 2008-ban kiadott, különböző műfajú könyv borítóján található fülszöveg alapján a teljesség igénye nélkül megpróbálom bemutatni, melyek azok a szavak, melyeknek "feltétlenül" jelen kell lenniük egy ajánlóban. A sorozatban megjelent könyveknél csak az első könyv fülszövegét néztem.

Figyelem: nem kell komolyan venni! [a példaként felhozott mindegyik kifejezést alkalmazták, egyet sem találtam ki]

Elolvasom »

Egy éves lett a Moly.hu. De mi is ez az egész? Ez a "könyvmolyok iwiwje", amin ha regisztrálsz, bejelölheted, melyik könyvet olvasod épp, mi a véleményed róla, esetleg megkritizálhatod a már olvasott könyveket. Elolvashatod, hogy a többiek mit gondolnak egy téged érdeklő műről, de a számodra szimpatikus emberek gondolatait is láthatod, nem is beszélve a sok irodalmi/könyves játékról, idézetekről, polcokról.

Egy éves lett a Moly.hu. Az egy év alatt lassan kialakult egy olyan közösség, akiknek napi szokássá válik az, ha megnézheti az oldalt. Akiknél kialakult egy pozitív értelembe vett függőség. Akik sok új "virtuális" kisbarátot ismerhetnek meg. Bár nem számítok a "legsúlyosabb molyfüggőnek", mégis vannak olyanok, akiknek a gondolata, véleménye fontos lett számomra és akiket az oldalon keresztül ismertem meg.

Elolvasom »

Mindenki döntse el maga, hogy szerinte melyik fogalommal lehet jellemezni a Los Angeles-i művész, Mike Stilkey legújabb kiállítását. (a képek kattintásra megnőnek)

(The New Yorker)

Az emberi fantáziának semmi sem szabhat határt.

Korábban felröppent az a hír miszerint olyan spray-ket lehet kapni, amivel az e-bookoknak bármilyen könyv-illatot lehet adni, kezdve a szalonnástól, friss-könyv-illatútól a klasszikus illaton át, de az  érzékenyek vagy a macskatulajdonosok is találnának számukra megfelelőt (bár állítólag az egész egy poén).

Viszont most egy olyan illaton kísérleteznek, ami a régi könyveket idézi.

A londoni kutatócsoport Matija Stric vezetésével 72 db 19. és 20. századi könyv alapján próbálják összeállítani azt a jellegzetes illatot, amit csak az antikváriumokban vagy az idősebb könyvtárakban lehet érezni. A vizsgálatok során a holland kutatókkal karöltve úgy analizálták a kötetek illatmolekuláit, hogy semmilyen kárt nem szenvedtek a művek. A kutatásokkal a könyvtárakat és a múzeumokat akarják segíteni.

(Guardian)

A pályakezdő íróknál gyakran szokott az a kérdés felmerülni, hogy hogyan kezdjenek bele az írásba? Miről írjanak? Milyen formában? Ki legyen a célközönség? Mi a titka a sikeres írásnak?

A zimbabwei író, Petina Gappah próbált segítséget nyújtani a blogjában a pályakezdőknek. És hogy mit tanácsolt? A bejegyzés további részében megtudjátok.

Elolvasom »

Most vettem észre (köszi, antibaby!), hogy már olyan könyv is van, amit a gyerekeknek a homoszexualitással kapcsolatban írtak. A címe King & King (azaz Király és Király) és eredetileg németül jelent meg, majd lefordították angolra.

A története: Egy falu fölötti hegy tetején élt egy királyfi és még nem volt megházasodva. Épp ezért anyja noszogatta, hogy hát találja már meg a legmegfelelőbb királylányt, akit feleségül vehet és övék lesz a királyság. Erre a királyfi: "Very well, Mother.... I must say, though, I've never cared much for princesses." (magyarul szabad fordításban: "Jól van anyám, csak az a gond, hogy nem igazán érdekelnek a királylányok.") Hiába mutogatja a királynő a fiának a szebbnél szebb királylányokat, a fia érdeklődését egyikük sem tudja felkelteni. Egy nap viszont az egyik királylánynak kísérője akadt egy férfi személyében, akibe a királyfi rögtön beleszeretett és összeházasodtak. A könyv vége egy csókkal zárul.

Vennétek a gyereketeknek egy ilyen könyvet? Mit szólnátok hozzá, ha a kezébe kerülne?

Bár nekem nincs gyerekem, eléggé megdöbbentem a könyv láttán... Az egyik kritikusa szerint a könyv túlságosan jónak és helyén valónak tünteti fel a két férfi szerelmét.

(köszönet a freeblog főoldalért!:))