Önkéntelenül figyeltem fel arra a könyvre, aminek első fejezete a halálegyszerű és nyugodt "Baszd meg"-gel kezdődik. Reményeim szerint ha ilyen lendülettel folytatódik a regény, csak nem lehet unalmas, középszerű, vagy neadjisten ellaposodó. Bár az ilyen stílusnál  általában vigyázni kell, nehogy átmenjen erőltetettbe.

Már a főszereplők bemutatása sem a szokásos módon történik, mivel a legtöbbjüknek egyedi neve és története van, miért úgy hívják őket - például O nevénél nagyobb szerepet játszott az orgazmusimádata, mint az eredeti neve, az Ophelia. De Winslow nem hagyja, hogy kényelmesen hátradőljünk székünkben és várjuk a következő leíró részt, már kezdődnek is az események. A fűtermesztő fiatalok kénytelenek ráébredni a valóságra, amikor egy videóüzenetben lefejezett embereken keresztül szemléltetik a helyzetüket: vagy a Baja Kartellnek dolgoznak tovább, vagy így járnak. Kezdetben a fiatalok persze ellen akarnak állni a mexikói milf vezette kartellnek, de. És itt kezdődnek a bonyodalmak, amiben a két archetipikus hős, az Ész és a Test szembemegy az egész Mexikót befolyása alatt tartó, alvilági társasággal.

A kötet erőssége és gyenge pontja is a pörgősségében rejlik: mindenáron tovább akarjuk olvasni, szinte nem is tudjuk letenni, de amikor már letettük és túl vagyunk rajta, már nem hiányzik. Tipikusan olyan könyv, aminél ha már tisztában vagy a nagyjából egyszerű történettel, maximum csak a társadalomkritika miatt olvasnád újra (vagy sem, de én így vagyok vele). Mert oké, hogy bandaháborúk, meg drogháborúk, meg egyéni partizánakciók, de a történet ízesítője mégis az a hitelesnek tűnő könnyed fikázás, ami a mexikóiaktól tartó amerikaiak ellen szól. Ami által nem is tűnnek már annyira magasrendűnek az USA-ban élők.

(7/10, Agave)