
Anno az volt a menő, aki méterre tudta venni a könyveket. A nemesek így válogatták ki, mit fognak könyvespolcra rakni: 'Kérek két méter kéket, egy méter pirosat.'
Manapság viszont mivel mindenki számára elérhetőek és megvásárolhatóak a kötetek, már nem jelentenek újdonságot - de most nem a Menő-a-könyv-vagy-sem témáról akarok beszélni. Hanem arról, hogy az emberek vajon mi alapján választják ki a nekik megfelelő könyveket?
Régen ha jó volt egy regény, valószínűleg kézről kézre adták a művet (valószínűleg még ma is él ez a 'szokás'). Aztán a könyvesboltok megnyílásával már volt olyan, aki borító, vagy fülszöveg alapján választotta ki a neki tetsző kötetet.
Manapság, mivel az interneten (ahogy vesszük) ingyen és bérmentve tudunk utánanézni akárminek, egyre többen írják meg a véleményüket egy adott olvasmányról, ami bárki számára hozzáférhető (gondoljunk csak bele, hány könyvekről szóló blog van Magyarországon - kapásból fel tudnék sorolni 20-at, nem is említve a nem összegyűjtött véleményeket). Szerintem legtöbben ezért a neten néznek utána, aztán a pozitív vélemények alapján teszik kosárba a kiválasztott köteteket. Ezért lehetne nagy piaca annak, hogy a könyvkiadók az ilyen (nem profi) blogokat, mint ezt a Bibliotékát, vagy akármelyik másikat ingyen könyvvel 'támogatnák' - ez reklám lenne nekik is, és a szerkesztő könyvtára pedig bővülhetne. A lehetséges vásárlók pedig több kötet közül válogathatnának (hiszen a cikkíró keze jobban meg van kötve, mint hinnénk: nem engedheti meg, hogy több tízezres könyvcsomagot vásároljon magának csak azért, mert érdekli pár mű).
(Egy tanulmány tavalyi adatai szerint a felnőtt lakosság (18-64 évesek) 41%-a, azaz 2.700.000 fő (!!!) jelenti a potenciális online vásárlók körét, és ez a szám egyre csak bővül!)
Nem azért írom le mindezt, hogy most mindegyik magyar könyvkiadó keressen fel az ajánlatukkal, hanem jó lenne, ha rájönnének arra a tényre, hogy az emberek vásárlási szokása igenis függ attól, hogy másoknak mi volt a véleménye egy adott termékről, esetünkben könyvről.
Támogassátok a kiadott műveitekkel az irodalomhoz kapcsolódó, nem profi blogokat (hiszen Ti jártok a legjobban) és ne nézzétek le a szerkesztőjüket, csak azért mert nem hivatásos kritikus/újságíró! Nagy jövője van ennek a reklámozási módnak, csak rá kéne jönnötök!
)
Jó ötlet, de szkeptikus vagyok a kérdést illetően... Mi van akkor, ha a kiadótól kapott könyv nem tetszik és megírod, hogy ez márpedig sz@r? Vagy ilyenkor is azt kéne írni, hogy jó?
Ezt a kiadóval kéne lerendezni :)
LordPeti ...nem azt kell írni, hogy sz@r, hanem nem az én érdeklődési körömnek megfelelő:-)))
Én egyébként nagyon szívesen venném a kiadók ez irányú támogatását mint ahogy azt a Könyvkolónia is megtette.
Nézzenek körül a kiadók és az arra megfelelő blogolót ajándékozzák meg egy REKLÁM -ért cserébe...mert igen Natashának igaza van ez egy kicsit direkt marketing.
Elég sok könyves blogot olvasok és ha egy kicsit a kiadó bennfentesei is beleolvasnak egy két blogba, akár célirányosan lehetne küldeniük a könyveket ...nekem tuti nem kellene vámpíros, de Nimának én a kiadó helyében pl odaadnám véleményezésre ...mert sok ehhez hasonló könyvről írt... én a nehezebb témákat kedvelem és épp most az új Anna Gavaldával levennének a lábamról:-))
Én megpróbáltam a könyvesboltokkal felvenni a kapcsolatot a Könyvajánlók kapcsán, hogy működjünk kicsit együtt, de 8-ból 1 (egy) válaszolt...
Az én tapasztalatom a könyvkiadókról: a Nyitott Könyvműhely és a Magvető (szinte) kérdés nélkül támogatott kötetekkel (Miestas, a Magvető egy próbát megér), a Kelly egyszer adott 4 kötetet és a Képes kiadónál is rendesek voltak (bár még nem kaptam olvasmányt).
Lobo írta, hogy a Ulpiusnál is rendesek egy kis motiváció ellenében (nekem is adnak elvileg, gyakorlatilag még (?) nem).
Az Alexandra adott volna, ha nem lenne ez a válság, ellenben az Európa teljesen elzárkózott.
A többiek nem válaszoltak, pedig elég sokat megkérdeztem.
Miestas: "Nézzenek körül a kiadók és az arra megfelelő blogolót ajándékozzák meg" - ebben teljesen egyetértek. Nem ész nélkül kéne osztogatni, hanem az arra érdemeset 'jutalmazni'.
Engem egy apró kiadó keresett fel, és kaptam is tőlük, és az egyik kimondottan jó volt. Írtam is róla, de azóta nem jelentkeztek, h támogatnának még. A válság miatt viszont lehet, h mégis nálunk kötnek ki a kiadók. :D
Ez egyáltalán nem hülyeség. Sok ismerősöm mondja, hogy mikor beszabadulnak egy könyvesboltba, csak bámulnak maguk elé, mert akkora nagy a kínálat, és sokszor a fülszöveg annyira semmitmondó, hogy nem tudják, mit válasszanak.
Egy könyvesblog - az én véleményem szerint- pont azért megbízható, és azért jó, mert a blogoló akkor is megmondja a véleményét, ha a könyv éppenséggel nem a legjobb. Ezért hitelesebbek számomra is ezek a beszámolók, mint mondjuk egy írói vagy kiadói honlap.
Persze én is örülnék az ilyen felkéreseknek :D, mondjuk ki nem? De tény, hogy előfordulhat az, hogy az ízlésed, és a könyvkiadói érdekek ütköznek.
én kerestem már fel pár kiadót, igaz, nem ilyen ügyben, szal nem könyvet kellett volna adniuk, és még csak nem is reagáltak. Palatinus, Geopen pl magasról tesz rá, ha kérdezel valamit. miért osztogatnának ingyen könyvet?:)
viszont tetszene az ötlet, szerintem sokaknak jól jönne mondjuk havi egy vagy két könyv, és akkor nem voltunk szemtelenek.
bár nem tudom, a reklámozásnak ezzel a részével ki foglalkozik bármelyik kiadónál, egyáltalán eszükbe jutna-e, hogy ebben a blogolós véleményezésben hatalmas lehetőség rejlik. a könyveik eddig is elkeltek, eddig is megéltek, most, hogy válság van, attól nem lesz több, könyvre költhető pénze az embereknek, hogy a blogokat pátyolgatják a kiadók.
ha meg kicsit túlnézünk a mai szar gazdasági helyzeten, a jövő valóban ez lehet. viszont ahhoz meg az kell, hogy a blogvilág ezen könyves részének csináljanak egy kis reklámot. mert én pl évek óta vásárolok neten könyveket, de kb két évvel ezelőtt tűnt fel, hogy jé, ilyen blogok is vannak, és milyen csudijó, érdekes könyvekre tudják felhívni az ember figyelmét. (bár tény, azóta megszaporodtak a könyvesblogok is. ma van 70 körül, két évvel ezelőtt olyan 20-30-at tudtam összevadászni.)
szerintem ahhoz képest, hányan olvasnak, vásárolnak, nagyon kevéske az, aki a blogokra rátalál.
el tudnám képzelni, hogy valamelyik kiadó, pl. ulpius, bedob közénk 30 különböző könyvet, és választhatunk, ki-ki az érdeklődésének megfelelőt. és ezt megcsinálja félévente. az tök jó lenne.:)
nekem jöhetnek vámpírosak, szívesen veszem, igaza van miestasnak.:D besokalltam a depisvájkálós könyvekből.
mondjuk tényleg érdekes lenne látni, hogyan reagál a kiadó egy lehúzós kritikára.
zenka, én is így jártam hosszú idő után (értsd: évek után) betértem az Alexandra egyik boltjába. és csak álltam, és néztem ki a fejemből, fogalmam nem volt róla, merre induljak, és már azt se nagyon tudtam, mit is akarok venni.:)
Peti, lehet, úgy kellene akkor megírni a véleményt, hogy ne jöjjön le belőle egyértelműen, hogy neked most tetszett, vagy nem. minden könyvnek vannak szerintem pozitív és negatív oldalai is, egyik könyv sem hibátlan, és sokszor tényleg csak azon múlik, mennyire fog tetszeni az embernek, hogy hogyan kezdi el olvasni, hogyan áll az íróhoz, a témához, vagy milyen kedve van éppen.
de a kérdésen már én is elgondolkodtam egyszer, igaz, egészen más apropóból, csináltam is belőle körkérdést.
( nima.freeblog.hu/archives/2009/07/02/Korkerdes/ )
azt hiszem, hosszú távon kifizetődőbb diplomatikusnak lenni, mint totál és keresetlenül őszintének.
Jöhetnék itt a nyugati példával, ahol már pár éve rájöttek, hogy mindenki a neten keresi a választ egy csomó mindenre. A többszáz olvasóval rendelkező blogok még akár megjelenés előtt is megkapják a könyveket és többnyire tesznek rá a kiadók, hogy milyen véleményt kapnak. Sőt vannak szerzők is, akik nagyon jól állnak a dologhoz és azt mondják: minden publicitás publicitás. Egy kíméletlenebb kritikában megjelenő név is kerülhet a google search első oldalára és az gyakran többet ér, mint mondjuk egy teljes hirdetésoldal a New York Times-ban.
Csak hát itthon... minden lassabban megy. A könyvkiadók még attól tartanak, hogy a net rossz, mert mindent ellopnak a rajta legelészők és ők ezért nem tudnak fizetni a fordítónak, szerkesztőnek, ezért drágulnak a könyvek. Holott sokkal kisebb ráfordítással jóval nagyobb publicitást kaphatnak és több emberhez érhetne el az ige:) Még akkor is, ha utána csupa olyan komment meg emil jön, hogy "de jó könyv, nem tudod, honnan tölthetném le?"
Én is tudok olyan kiadóról, aki nem így áll a dolgokhoz: Magvető, Ulpius pl. Egyébként a PR részleget kell keresni az ilyen ötlettel, illetve talán a könyvblogos társaságnak felvállalni, hogy valaki(k) összefogják a dolgot, több kiadótól kérnek példányokat cserébe lesz tuti írás a könyveikről. Mert azért lássuk be, jön a november-december, rengeteg könyv vár majd olvasásra, jó lenne mindegyikről hamar képet kapni, hogy a karácsonyi vásárlásba segíteni tudjunk, de 1 blogger ezt nem tudja megtenni, max ha gyorsolvasó és kb a nap nagy részében olvas meg ír:)
Jó post, köszönjük, Natasha:) Nima állítását tudom igazolni, anno ketten "zaklattuk" a kiadókat, és az egyik kiadó válaszán rettenetesen eldurrant az agyam: válaszolt a levelemre - de nem arra a kérdésre, amit feltettem, ráadásul összeszedett nekem néhány könyvet, amiket ajánl, ami alapvetően nem egy dühítő gesztus, de az adott szituációban az volt.
Lóbónak sztem nagyon jó az elképzelése, valószínűleg együttes erő kellene, hogy valamit elérjünk, de még ez is halovány remény, hiába tépi a száját mindenki, hogy ezzel ők is jól járnak, nem hiszem, hogy pár ingyen példány pénzügyileg padlóra fektetné a kiadókat. Azt is el tudom képzelni, hogy vagy a honlapokon, vagy akár a kötetekben ajánlanák a blogokat, vagy esetleg cakkompakk az egész minert, legalább látnák az olvasók az összes blogot:) Nem az olvasottság miatt, hanem hogy az emberek könnyebn tájékozódjanak a könyvek labirintusában. És hogy ne essenek pofára.
szerény személyemmel támogatom minden Lobo által ajánlott törekvést...csináljunk cartelt és keressük meg a kiadókat
én is benne vagyok.
olyannak kellene megkeresni, akinek már egyébként is van kapcsolata kiadóval, mert én pl. már kerestem az Ulpiust még a nyáron könyvügyben, és nem volt visszajelzés.
Akkor azt mondjátok, hogy fogjunk össze és próbálkozzunk be a kiadóknál? De hogyan??
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Ajánlok egy könyvet! Érthetően, érzékenyen, elfogulatlanul.
design: Tondora Judit - blog / deviantart
engem is nyugodtan lehet támogatni, könyvkiadók ;-)